Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Halott újságírók ügyében nyomozott a megmérgezett Pussy Riot-tag

2018. szeptember 20. 4:33
24 0

Verzilov a tőle külön élő felesége szerint egy nappal rosszulléte előtt kapott információkat a gyilkosságokra vonatkozóan. Mint mondta, Verzilov az egyetlen, aki ismeri a jelszót, amellyel hozzá lehet férni az adatokat tartalmazó jelentéshez. Tolokonnyikova szerint férje azt mondta neki, hogy "szenzációs információkra számít".

Verzilov a MediaZona hírportál alapítója, amely emberi jogi aktivisták ellen indított bírósági ügyekről tudósít. Legutóbb egy dokumentumfilmen dolgozott a Közép-afrikai Köztársaságban meggyilkolt három újságíró egyikéről.

A háromfős orosz forgatócsoport orosz zsoldosszervezetekről tervezett dokumentumfilmet készíteni a rendkívül rossz közbiztonságáról hírhedt afrikai országban. Tagjait, Orhan Dzsemal haditudósítót, Alekszandr Rasztorgujev rendezőt és Kirill Radcsenko operatőrt július 30-án ölték meg helyi, nem hivatalos források szerint a Szeleka muszlim fegyveres szervezet tagjai.

A berlini Charité egyetemi klinikán, ahol Pjotr Verzilovot kezelik, elmondták, hogy túljutott az életveszélyen, és várhatóan nem szenved maradandó károsodást.

Tüneteit nagy dózisú méreg okozhatta, amely a belső szervek működését szabályozó vegetatív idegrendszert támadta meg. Az anyagot még nem sikerült pontosan beazonosítani, és az sem derült ki, hogy miként került a szervezetébe.

Verzilov a labdarúgó-világbajnokság július 15-i moszkvai döntőjén három aktivista társával rendőregyenruhába bújva berohant a pályára. Akciójukkal az orosz rendfenntartó szervek tevékenysége ellen tiltakoztak. A mérkőzés megzavarásáért 15 nap elzárásra ítélték őket.

A 30 éves férfi szeptember 11-én szokatlan fáradtságra panaszkodott, majd egyre súlyosabb mozgás-, beszéd- és látászavarai támadtak, ezért kórházba vitték Moszkvában, majd később átszállították a berlini Charité klinikára.

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0