Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Egy fiatal egyetemista megváltoztatná a cukorbetegek életét

2018. június 13. 12:03
10 0
Egy fiatal egyetemista megváltoztatná a cukorbetegek életét

Diabéteszmonitorozó alkalmazással vesz részt Magyarország a Falling Walls Lab novemberi nemzetközi döntőjében, Berlinben – közölte a hazai versenyt lebonyolító – közölte a hazai versenyt lebonyolító Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A verseny nemzetközi legjobbjai lehetőséget kapnak rá, hogy Nobel-díjas tudósokat, akadémikusokat és vállalatvezetőket is felvonultató zsűri előtt is bemutassák fejlesztésüket, és meggyőzhetik őket arról, hogy ötletükbe érdemes befektetni.

A budapesti Semmelweis Egyetem mesterszakos orvostanhallgatója, Havlik Károly 56 ország közel 200 versenyzőjével küzd majd meg a nemzetközi innovációs verseny fináléjában. Projektje középpontjában egy okos applikáció áll, amely segít az inzulin-kezelt cukorbetegeknek vércukorszintjük megfelelő szinten tartásában. Az alkalmazás a felhasználóról gyűjtött információkat analizálva képes megmutatni a vércukorszint várható alakulását.

A második helyezett Fülöp Ádám (BME) előadása egy vak és gyengénlátó emberek számára kifejlesztett olvasó szerkezetet mutatott be, amely segítségével az írott szöveg Braille-írássá konvertálódik, így visszaadva a látássérültek számára az olvasás örömét.

A dobogó harmadik fokán álló Dávid Bálint (BME) projektje témájául a laporoszkópia forradalmasítását választotta. Az általa megálmodott szerkezetnek köszönhetően a sebész műtét közben információkat kap a beteg állapotáról, ezzel megkönnyítve számára a megfelelő beavatkozás kiválasztását.

Az innovációs versenyben jövő évben is részt vesz Magyarország, a 2019-es Falling Walls Lab Budapest otthonául a Semmelweis Egyetem szolgál majd.

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0