Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Bravúros korcsolyázással döntős Jászapáti Petra

2018. február 17. 11:44
14 0
Bravúros korcsolyázással döntős Jászapáti Petra

Jászapáti Petra némileg szerencsés körülmények között fináléba jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében. A 19 éves szegedi sportoló ismét a hatszoros világbajnok Csoj Min Dzsonggal futott, továbbá a riválisok között volt a világbajnoki címvédő brit Elise Christie is, illetve két kínai és egy kanadai versenyző.

Jászapáti eleinte az utolsó, hatodik helyen korcsolyázott, kimaradt a pozíciós csatározásokból, csak követte az ellenfeleket. Egészen az utolsó körökig nem változtatott a taktikán, akkor viszont ritmust váltott és a negyedik helyre jött fel, ami önmagában kisdöntőt ért volna. Csakhogy az utolsó kanyarban Christie a kezével ráfogott kínai vetélytársa lábára, majd mindketten kicsúsztak a második pozícióért csatázva, így a magyar versenyző ölébe hullott a második helyért járó döntős szereplés Csoj mögött.

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0