Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Újabb tarvágás a közmédiánál: távozott a Duna TV csatornaigazgatója is

2018. november 30. 13:54
46 0
Újabb tarvágás a közmédiánál: távozott a Duna TV csatornaigazgatója is

Közös megegyezéssel távozott a Duna TV csatornaigazgatója, Szabó Edina. A 444 két forrásra hivatkozik, hozzátéve, hogy az MTVA sajtóosztálya három nap után sem reagált a kérdéseikre, maga Szabó Edina pedig nem akar nyilatkozni.

Az ügy hátterében az áll, hogy Szabó Edina meetingeken állítólag nyilvánosan kritizálta Papp Dániel vezérigazgatót, illetve nem tudtak megegyezni a műsorstruktúráról. Szabó ugyan több koncepciót is készített, de Papp ezeket nem fogadta el.

Szabó korábban az MTV-nél és a Hír TV-nél is dolgozott, illetve Schmitt Pál sajtótitkára volt. A 444 szerint a távozása azért meglepő, mert őt Orbán Viktor legbelső köréhez sorolták: 2010 előtt hét évig volt a sajtófőnöke. A források szerint Szabóval együtt a csatorna vezetésének is mennie kell.

Papp megszüntette Belénessy Csaba, az egykori MTI vezérigazgató tanácsadói szerződését is.

Emellett elküldték Bíró Anikót a kontrolling osztály éléről, és a hirado.hu szerkesztőségébe is belenyúltak – összesen nyolc embert menesztettek, ami a szerkesztőség állományának körülbelül 15 százalékát jelenti. A hivatalos indoklás szerint beolvad az MTVA-ba az online közmédia oldalait működtető Új Média és Teletext Kft.

Vaszily Miklós szeptember végén távozott az MTVA éléről, és előbb az Echo TV vezérigazgatója, majd a TV2 igazgatótanácsának elnöke lett. Székét Papp Dániel vette át, az új tartalomszolgáltatásért felelős igazgató pedig Galambos István lett.

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0